Merre induljak?

Kastélyok Nyitott Hétvégéje

Magyarország tájain utazva szinte lehetetlen, hogy ne haladjunk el kastély mellett. A kastélynak nevezett történelmi épületeket egyébként inkább kúriának hívhatjuk, hiszen a domborzati viszonyok miatt, a dimbes-dombos vidékeink inkább a kisebb birtokok kialakulását tették lehetővé. A török hódoltság után az elnéptelenedett területekre elsősorban német és felvidéki nemesi családok érkeztek, akik magyar földön kezdtek bele birtokaik… Read More Kastélyok Nyitott Hétvégéje

Merre induljak?

Kultúráért Salgótarjánba

Valószínű nem sokunknak jut eszébe Salgótarján, mint úti cél.  Jó néhány évvel ezelőtt a megyei atlétika versenyekre sokszor utaztunk a megyeszékhelyre és a síküveggyár pályáján róttuk a köröket, de a városról nem sokat tudtunk akkor sem. Mivel lehetne megyeszékhelyünket vonzóbbá tenni? Tegnap a VOSZ megyei közgyűlésére és egy kiállítás megnyitójára indultunk Salgótarjánba. A kultúra iránti… Read More Kultúráért Salgótarjánba

Merre induljak?

Grand Canyon és Pári(z)s egy nap alatt

Régóta szerepelt már a bakancslistánkon, hogy elmegyünk és megnézzük a messze földön híres Grand Canyont. Végül Arizonáig nem jutottunk el, mert kiderült, hogy Nógrádszakál határában a Páris-patak völgyében is van egy canyon, igaz, only a very small canyon, de legalább a miénk, a nógrádi Grand Canyon:-). A természetvédelmi területen lévő völgy-szurdok mentén sétáltunk be az… Read More Grand Canyon és Pári(z)s egy nap alatt

Merre induljak?

Hollókő, de ne csak húsvétkor!

Nógrádiként van az emberben Hollókővel kapcsolatban néhány berögződés: osztálykirándulás vagy húsvét.  Ezúton szeretném javasolni, ha legutóbb az előbb említett két okból jártunk Hollókőn (és ez nem az elmúlt két évben volt), akkor ideje ismét felkerekedni. Mi a hétvégén egy rövid kikapcsolódás reményében keltünk útra. Óriási élmény volt. Útban Hollókő felé elolvastam a falu nevéhez kapcsolódó… Read More Hollókő, de ne csak húsvétkor!

Merre induljak?, Mit kóstoljak?

Nógrádi szarvasgomba vadászat

 Jean Anthelme Brillat-Savarin francia gasztronómus a következőket írta a szarvasgombáról: “Aki szarvasgombát mond, nagy szót ejt ki, mely szerelmi és ínyenc emlékeket ébreszt az alsó szoknyát viselő nemnél és ínyenc és szerelmi emlékeket a szakállt viselő nemnél. Ez a tisztes megkettőztetés onnan ered, hogy ezt a kiváló gumót nemcsak pompás ízűnek tartják, hanem azt hiszik… Read More Nógrádi szarvasgomba vadászat

Merre induljak?

Tolnay Rózsika vagy Klári?

Tolnay Klári gyermek éveit a nógrádi Mohorán töltötte, mert miután édesapja át kellett vegye a családi gazdaságot, Mohorára költöztek. A színésznő önéletrajzi könyvében ez olvasható: “Mohora a béke sziget volt: a világ közepe.” Sok, kedves emlék kötötte Tolnay Klárit Mohorához és lehet sokan nem tudják, de akkor még mindenki eredeti nevén Rózsinak szólította. Ebben a… Read More Tolnay Rózsika vagy Klári?

Merre induljak?

Templomnézőben Nógrádsápon

Nagyon régen volt már, hogy voltam a sápi templomban. Kicsit macerás bejutni, tudni kell hozzá a telefonszámot, amit hívni kell, ha szeretnénk megnézni belülről is.  Kaptam egy számot, de nem működött, ezért úgy döntöttünk, hogy a nézelődést összekötjük a vasárnapi, 11 órakor kezdődő misével. Szerintem Alsópetény és Nógrádsáp autóval kb. 10 perc lehet, de a kerékpározás szerelmeseinek érdemes két… Read More Templomnézőben Nógrádsápon

Merre induljak?

Vadlesen

Mi az, ami a vadlesről először az ember eszébe jut? Nekem biztos, elsőre az ugrik be, hogy ül az ember egy kb. 2 m magas, fából épített magaslesen és onnan feszülten figyel és reménykedik, hátha felbukkan egy állat a messzi távolban. Mi az, ami egy vadasparkról először beugrik? Egy állatkertféle, ahol a kerítés mögött szelíd… Read More Vadlesen

Alsópetény, Merre induljak?

Alsópetényi levendulaszüret

Nógrádról néhány éve inkább a csodás bogyós gyümölcsök jutottak eszünkbe, nem is gondoltuk, hogy ezen a vidéken a levendula is megterem. Vendégházainknak mindig igyekeztünk a házra, kertjére jellemző nevet találni. Amikor a Levendula vendégház elkészült és a hatalmas kert kialakítása következett, akkor tudtuk, hogy nem díszkertet szeretnénk, hanem valami illatozó, gyógyító, színes, szemet gyönyörködtető területet.… Read More Alsópetényi levendulaszüret

Merre induljak?

Orsós magnó és a hetven órás csipke

Régóta terveztem a terényi kirándulást. Valamikor télen Balassagyarmaton jártunk hivatalos ügyben és hazafelé Terénynek vettük utunk. A faluba beérve egy kontyos tetős házsor látványa fogadott. Szinte hollókői hangulatunk volt, nem tudtuk, hogy autentikus palóc házak itt is megmaradtak, szinte teljesen épségben. Akkor nem volt időnk körbenézni, de elhatároztuk, visszajövünk.  70 órás csipke Most jött el… Read More Orsós magnó és a hetven órás csipke