Bátyám születésnapi ajándéka volt a hétvégi kirándulós és főzős szarvasgombás program, amit magam is szerettem volna kipróbálni. Nemrégiben már hírül adtam, hogy a szarvasgomba Nógrádban is fellelhető. Ki gondolná, hogy ez az igen drágán beszerezhető, gasztronómiában használt alapanyag a kiránduló bakancsok alatt lapul. Pedig így van. Farkas Szilvia szarvasgombász vezetésével és a keresésre képzett labradorral, Málnával indultunk útnak. A februári hideg csípős volt és ha az előbújó napocska nem is melegített fel bennünket, de a jókedvet meghozta. Elsőre arra gondolnék, hogy elvétve akad itt-ott egy gomba, de Málna kitűnő szaglásának köszönhetően szép kis zsákmányt szereztünk. Az erdőben töltött jóleső, kb. két órás séta után visszatértünk Alsópeténybe, ahol Pietro Barsacchi olasz séf várt minket. Pietro amellett, hogy kiváló szakács, nagyon jó oktató, ami kifejezetten fontos, hiszen a programnak (szó szerinti értelemben is) minden ízében tökéletesnek kell lenni. A Ribiszke vendégház konyhájában kötényt kötöttünk és Pietro vezetésével a túra utáni jól megérdemelt jutalmat megfőztük. Természetesen Málna is kapott jutalmat, a kedvencét, tubusos sajtkrémet nyalhatott minden megtalált gomba után:-).
Íme a menü:
ELŐÉTEL: Ricottás nudli vargánya krémmel és szarvasgombával
ELSŐ FOGÁS: Rizottó erdei gombákkal
FŐÉTEL: Marhapecsenye libamájjal, szarvasgomba, karfiol püré
ÉDESSÉG: Tiramisu homoki szarvasgombával
A fenti menü is mutatja, hogy nem akármit hoztunk össze szombaton. Fontos, hogy meg is ettük, amit főztünk:-)! Kiváló volt!
Most vége a vadászszezonnak, de júniusban folytatjuk…
Kérjük töltsön ki minden mezőt!