Az általános iskolában mindig nagyon vártam az évzáró ünnepséget és mindig reménykedtem, hogy a szorgalmas és kitartó munkáért könyvjutalmat kapok. Jó érzés volt, ha ez megtörtént. Aztán az ember kijárja az iskolákat, tanul, majd elkezd dolgozni és ha olyan szerencséje van, mint nekem, akkor olyat csinál, ami örömet ad, ami motiválja, amiben kiélheti kreativitását és amivel másoknak is örömet okoz. Igaz, a szüleim nem nógrádiak, de én már itt nőttem fel és itt érzem magam igazán itthon. Szeretem Nógrádot, a tájat, az embereket, a vidéket, az ízeket és illatokat és szeretném, ha minél többen megismernék megyénk különleges attrakcióit és minél többen tekintenének Nógrádra úgy, mint pihenésük, nyaralásuk következő célpontja vagy éppen esküvőjük ideális helyszíne. Teszem a dolgom sokakkal együtt szeretettel, kitartással és szívvel-lélekkel, mert meggyőződésem, csak így érdemes. Ugyanakkor óriási megtiszteltetés számomra, hogy munkámat elismerve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád Megyei Szervezete idén engem is érdemesnek tartott az “Év vállalkozója” díjra. Hálásan köszönöm!
Ezúton szeretnék gratulálni a többi díjazottnak is és külön öröm számomra, hogy a díjazottak között van két számomra kedves ismerős. Nógrád megye társadalmi szerepvállalásáért szeretett rajztanáromat, Varga Jánost jutalmazták, és Hava István, a Fűtőház Sörfőzde tulajdonosa kapta idén az “Év kézműves mestere” díjat. Sok szeretettel gratulálok nekik is!
Tömösvári Szilvia
Kérjük töltsön ki minden mezőt!