Régóta terveztem a terényi kirándulást. Valamikor télen Balassagyarmaton jártunk hivatalos ügyben és hazafelé Terénynek vettük utunk. A faluba beérve egy kontyos tetős házsor látványa fogadott. Szinte hollókői hangulatunk volt, nem tudtuk, hogy autentikus palóc házak itt is megmaradtak, szinte teljesen épségben. Akkor nem volt időnk körbenézni, de elhatároztuk, visszajövünk. 

70 órás csipke

Most jött el az idő, hogy felkerekedjünk és Terényig meg se álljunk, de megéheztünk, így megálltunk Bercelen a Rózsakert étteremben, ahol egy rántott hússal csillapítottuk étvágyunkat. Ebéd közben eldöntöttük, hogy a Csipkemúzeumban kezdünk. Egy régi kis parasztházat rendeztek be a Hunnia Csipkemúzeum számára, ahol a Fáy család által megálmodott Hunnia csipke történetével ismerkedhet meg a látogató. Egy nagyon kedves nyugdíjas néni vezetett körbe bennünket és mesélte el a Fáy család és a csipke közötti vonzalom kialakulását. A tolmácsi születésű Edvi Illés Gizella (Fáy Aladárné) nagyon fiatalon készített már csipkéket, de a kézimunkákból hiányoztak a magyar motívumok, így azokat összegyűjtötte és csipkére “álmodta”. Valahogy így kezdődött a Hunnia csipke története. A csipkeverés tudományát a családban mindig tovább örökítették, így a most már Terényben élő Fáy leszármazottak is ismerik ezt a régi mesterséget. Egy csipke elkészítésénél a tudás mellett a türelem is fontos szerepet tölt be, hiszen sok-sok órányi aprólékos munkával készülnek a szebbnél szebb darabok. Megtudtam, hogy a kosárháló az úgynevezett rececsipke mintájával készül és Cili néni mutatott olyan gallért is, amit 70 órányi munkával készítettek el.

Cili néninek sietni kellett volna a buszhoz, hogy ne az estivel kelljen hazamennie, mi meg ittunk volna még egy kávét az udvarban lévő Edvi-Illés kávéházban, így megállapodtunk, hogy hazavisszük :-). Nem gondoltuk, hogy Zsolnay porcelánból fogunk kávézni a paraszt porta hátsó kertjében, pedig így történt. A kávé, a házi szörp (előzetes bejelentkezéssel akár ebéd is) és a kedves mosoly miatt megéri kicsit időzni itt. Magunk is tudjuk, hogy igazi kihívás üzemeltetni egy ilyen helyet, főleg akkor, ha a településen már a kocsma sem működik. Tiszta szívből kívánjuk, hogy legyen kitartásuk és vigyék tovább a csipke dicséretét, a múzeumot és a kis kávéházat is, mert ezt látni kell. Ismét egy válasz arra, hogy “Miért éppen Nógrád?”. 

Orsós magnó

Ahogy említettem, Cili nénit haza kellett vinnünk, de megállapodtunk vele, hogy előbb megnézzük a terényi Orsósmagnó Múzeumot és csak utána indulunk. Kicsit tartottunk az orsós magnóktól, nem igazán tudtunk magnóhoz kapcsolódó tárlatvezetést elképzelni, de ha már ott voltunk, meg akartuk nézni. A kontyos tetős házsor egyik házikójában fogadja a látogatókat Nagy Vilmos, aki talán a világ legnagyobb orsós magnó gyűjteményével büszkélkedhet. A szobákban tematikusan, a születési idő sorrendjében kerülnek bemutatásra a készülékek. A hangrögzítés története egy 1877-ből származó Edison féle fonográffal indul és az igazi stúdiófelvételekre alkalmas masinákkal végződik. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy poros, régi műanyag dobozokat nézegettünk majd érdektelenül távoztunk, akkor nagyot téved. Képzeljék el, hogy minden készülék működött és az adott kornak, évnek megfelelő zenét játszotta. Szinte ott voltunk azokban a házibulikban, amikről Nagy Vilmos olyan csillogó szemekkel mesélt (és néha táncra perdült :-),  ahol ezek a régi eszközök adták a talpalávalót. A 16 éve működő múzeumban angol, japán, amerikai, ausztrál… készülék is megtalálható, de ott van az 1954-ben gyártott magyar találmány, a tengelynyomással csévélhető magnetofon is, de egy Studer stúdiómasina is, éppen olyan, amin a Beatles hangfelvételei készültek. Nagy úr elmesélte, hogy folyamatosan érkeznek hozzá a készülékek és egyre többen jönnek hozzá külföldről is megcsodálni ezt a ritka, értékes gyűjteményt. Ajánlom azoknak, akik nosztalgiáznának és ajánlom azoknak, akik ha nem jönnek el Terénybe, akkor talán sosem látnak orsós magnót.